Pemes blogja

Alakul a nappali!

2017. november 06. - Pemes

A felújítás óta még nem mutattam meg Nektek a lakást, ennek igazából az az oka, hogy addig nem akartam, amíg 100 százalékosan kész nincs. (Mondjuk szerintem olyan sosem lesz, pláne nálam! :-) ) Lassan azért halad a projekt, most megmutatom, hogy épp hogy áll a nappali, egyelőre a régi kanapéval, egy nem túl esztétikus radiátorcsővel, olvasólámpa és függöny nélkül...dscn4166.JPG

Időközben persze nem lazsáltam, ajándékokat is készítettem (amit egyelőre az ünnepelt még nem kapott meg, úgyhogy az csak később jön :-) ), belekontárkodtam egy házfelújításba, és dolgozom a lakás többi részén is.

Szóval nappali: itt történt az utóbbi egy hétben a legnagyobb változás, végre lett új dohányzóasztal, több hónapnyi keresgélés után szőnyeg, mivel itt a hideg, pihe-puha báránybőr(utánzat), meg egy csupasz fal, amivel már szemeztem már egy ideje. dscn4134.JPGValami egyszerű fekete-fehér rajzot szerettem volna, találtam is jobbnál jobbakat. Tegnap jött (volna) el a "most vagy soha" pillanat, egy projektorral felszerelkezve neki is álltam (volna) a rajzolásnak, de sajnos a kinézett képek egyáltalán nem mutattak sehogy sem a falra vetítve, ami meg tetszett, az túl bonyolult, vagy túl sok volt. Úgyhogy újabb keresgélés közepette mára halasztottam a feladatot. 
Reggeli közben találtam egy képet a Brooklyn hídról, első látásra tetszett. f40bc0c041cbb22db024c5ccadc2efea.jpgNa de lássuk kivetítve!dscn4141.JPGNem haboztam sokáig, egy kis igazítás után neki is estem egy ceruzával.

dscn4144.JPGdscn4148.JPG
Meglepően gyorsan végeztem vele, úgy, hogy kétszer átrajzoltam, körülbelül másfél órán belül kész is lett. Munka után pedig jöhet egy kis lazítás! :-)dscn4167.JPGdscn4173.JPGdscn4174.JPG
dscn4181.JPG

Ha tetszett, még több tartalomért kövesd a blogot Facebookon, Pinteresten vagy akár Instagramon, és oszd meg másokkal is, hátha már egyetlen képrészlet is inspiráló lehet számukra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://pemesblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr8813196762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása