Pemes blogja

Lábtörlő DIY

2017. november 16. - Pemes

Évekkel ezelőtt tettem egy ígéretet, amit most végre teljesítettem. Egyedi festésű lábtörlő készült ajándékba! Bármilyen felirattal, akár karácsonyi ajándéknak is elkészíthető!bemutato7.jpg

A lábtörlőt már régen megvettem hozzá, de a festés a múlt hétig váratott magára. Mivel kertes ház bejáratába került, mindenképpen valami masszívat szerettem volna, így a Jyskben kapható egyszínű kókusz lábtörlőre esett a választás. Ez volt a feladat egyszerű fele, a fejtörést az okozta, hogy milyen strapabíró festékkel álljak neki, hiszen nagyobb igénybevételnek lesz kitéve, mintha mondjuk az én negyedik emeleti lakásom bejáratát díszítené. A hobby-boltban, ahova járok, a Cadence hibrid akril festéket javasolták, gyakorlatilag bármilyen felületre, kül-és beltéren is használható, szóval tesztelés indul, kíváncsi vagyok, mennyit bír, majd beszámolok róla!
A feliratot már előre megszerkesztettem, dscn4121.JPGmajd mivel épp nem volt kéznél nyomtató, a monitorról átrajzoltam skiccpauszra, és erről indigóval egy vastag kartonra. bemutato1.jpgA betűket kivágtam, a kartont pedig a lábtörlőre ragasztottam.bemutato2.jpgA festéket előtte kipróbáltam fényes felületű műanyagon, illetve festett kerámián is, nagyon jól megtapadt, de nekem egy picit sérülékenynek tűnik, úgyhogy a jó öreg Otex alapozóval kezdtem a munkát, gondoltam, ártani nem árt! :-) 
bemutato3.jpgSzáradás után jöhetett a fekete akril, nem spóroltam vele!bemutato4.jpgbemutato5.jpgAz Otexet nem mindenhol fedte el a festék, de ez azért könnyen orvosolható volt.bemutato6.jpgEgy éjszakát hagytam száradni, majd egy apró ecset segítségével kijavítottam a hibákat.bemutato7.jpgNekem nagyon tetszik, már azon agyalok, hogy magamnak milyet készítsek! bemutato8.jpgTermészetesen sör nélkül nem indultam el átadni! :-Dbemutato9.jpg

 Ha tetszett, még több tartalomért kövesd a blogot Facebookon, Pinteresten vagy akár Instagramon, és oszd meg másokkal is, hátha már egyetlen apró részlet is inspiráló lehet számukra! 

A bejegyzés trackback címe:

https://pemesblogja.blog.hu/api/trackback/id/tr2613251115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása